Furmint kóstolóval zárult az idei Magyar Bor Ünnepe Tállyán

A Tokaj-Hegyalja borvidék egyik legszebb településén, Tállyán került megrendezésre a Magyar Bor Ünnepe ünnepélyes záróeseménye. A rendezvényen a borászok és számos ismert gasztro- és borszakértő mellett a közönség is végigkóstolta a környékbeli furmintokat.

A Magyar Bor Ünnepe azzal a céllal jött létre, hogy népszerűsítse hazánk borvidékeit és azok jellemző borait. Hagyományt is szeretne teremteni, ahol minden évben a borászok és a közönség együtt ünnepli a legszebb magyar borokat.

A Magyar Bor Ünnepe a kiemelkedő fajtáinkra helyezi a hangsúlyt, 2018-ban négy fajta kapott kiemelt figyelmet: az olaszrizling, az irsai olivér, a kékfrankos, a furmint, továbbá az újraéledő híres bikavérünk és a reneszánszát élő pezsgő. A Magyar Bor Ünnepe idén szorosan együttműködött hazánk borrégióival és a borász szakmával. A saját szervezésű rendezvényeken a szakma által kiválasztott legszebb tíz fajtabort a közönség is végigkóstolta.

A program kertein belül nagy sikerrel rendeztük meg Egerben a Hungarikumnak minősített Bikavér Mustrát, amelyen eltérően a klasszikus borversenyektől, a régió borászai egymás borait értékelték. A mustrán, a Fiáth Attila, nemzetközi borakadémikus által fejlesztett ORIGO értékelési rendszert használta a zsűri. A résztvevők a borfajtára jellemző stílusjegyek alapján osztályoztak, rangsoroltak és választották ki a vidék legbikavérebb Bikavéreit. A szakmai program után a borkedvelő közönség is végigkóstolta a legjobb 10 Bikavért, majd megválasztották a közönségdíjas tételt.

Baján a Bácskai Természeti Napok szervezésében, a Magyar Bor Ünnepe égisze alatt a közönség tíz a Bajai-Hajós borvidékről származó izgalmas irsai olivért kóstolt végig.

A Magyar Bor Ünnepe idei záróeseménye a Furmint Mustra volt a tállyai BBQ Fesztiválon október 13-án. A Tokaj-Hegyalja borrégió borászai együtt kóstolják és értékelik a környék furmintjait Domián Emese, DIPLWSET, WA vezetésével. Majd délután a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt tíz tételt vakon kóstolták végig a vendégek, köztük Marton Adrienn, gasztro-műsorvezető, Pimaszúr Papp Gergő, műsorvezető, Sági Szilárd, gasztrokibic, Katus Attila, életmód tanácsadó és Kárász Róbert, műsorvezető. Az este végén a szavazatok alapján neves műsorvezető vendégeink a nagyszínpadon hirdették ki a közönségdíjas furmintot.

Magyar Bor Ünnepe díjazott Bikavérek:

Eszterházy Pincészet - Eger – 2016
Villa Wanda Bormanufaktúra - Kerenszky Selection - Eger – 2015
Schieber Pincészet- Szekszárd – 2015
Sebestyén Pince - Szekszárd – 2016
Szent Gaál Pincészet - Szekszárd - 2016
Vida Családi Borbirtok- Szekszárd – 2013
Bodri Pincészet- Faluhely - Szekszárd – 2015
Takler Borbirtok- Szekszárd – 2016
Eszterbauer Pincészet- Szekszárd – 2016
Petrény Winery- Eger – 2014

Közönségdíj:

Bodri Pincészet- Faluhely - Szekszárd – 2015

Magyar Bor Ünnepe díjazott Furmintok, Tállya:

Kardos Tokaji Furmint - 2017
Szalóczi Tokaji Patócs Furmint - 2017
Tokajikum - Királygát Furmint 2015
Zelnik Furmint Selction - 2017
Tokaji Furmint Árpád Hegyi Pince - 2017
Somszög - 2017
Füleky Tokaji Furmint - 2015
Szalóczi - Patócs Furmint - 2015
Zsadányi Tökös Máj dűlő 2017
Dudovics Pince Furmint - 2017

Közönségdíj:

Kardos Tokaji Furmint - 2017

kövess minket

partnereink

Elfogadom

A weboldal cookie-kat használ, ezek segítségével biztosítjuk, mérjük és elemezzük az oldal használatát (szükséges cookie-k), valamint az Ön számára releváns reklámokat és információkat megjelenítjük (remarketing cookie-k). További információ az adatvédelmi tájékoztatóban. Részletes cookie beállítások