Ünnepeljük együtt a kiváló magyar borokat!

Idén először kerül megrendezésre a Magyar Bor Ünnepe, egy hiánypótló rendvezvénysorozat, melynek középontjában az ősi magyar fajtaborok és a reneszánszát élő pezsgő áll. A Magyar Bor Ünnepe hat helyszínen mutatkozik be, és keresi az ország legszebb borait.

A Magyar Bor Ünnepének célja, hogy bemutassa hazánk borvidékeit, azok jellemző borait és a pezsgőt. Hagyományt is szeretne teremteni, ahol minden évben a borászok és a közönség együtt ünnepli és díjazza a legszebb magyar borokat. „Bár a jó bornak nem kell cégér, mégis a Tokaj vidéki Tállyáért Egyesület elnökeként és a Taille Borlovagrend tagjaként feladatomnak érzem, hogy népszerűsítsem borászainkat és kiváló boraikat. A Magyar Bor Ünnepét is ezzel a céllal álmodtuk meg, szeretnénk, hogy minél többen megismerjék a tipikus magyar borfajtákat és a magyar borvidékeket” - mondta Márton Péter, a szervezőbizottság elnöke arról, hogy miért indította útjára a rendezvénysorozatot.

A Magyar Bor Ünnepe eseményein, eltérően a klasszikus borversenyektől, a régió borászai egymás borait értékelik és közösen választják ki az év legjellemzőbb fajtaborát. A mustrán, a Fiáth Attila, nemzetközi borakadémikus által fejlesztett ORIGO értékelési rendszert használják arésztvevő borászok. A borfajtára jellemző stílusjegyek alapján osztályoznak, rangsorolnak és választják ki a vidék legígéretesebb borait hat kategóriában: Bikavér, Olaszrizling, Irsai Olivér, Kékfrankos, Furmint és pezsgő. A novemberben Tállyán megrendezésre kerülő döntőn és záróünnepségen pedig megnevezik az ország legszebb fajtaborait. „Számomra a Magyar Bor Ünnepe az összefogás ünnepe, egy kiváló alkalom arra, hogy együtt gondolkodjunk, együtt dolgozzunk a magyar bor jövőjén és népszerűsítésén. Szakmailag egy rendkívül izgalmas kaland, hiszen ritkán van lehetőség ugyanabból a fajtából egyszerre akár 50 bort kóstolni és összehasonlítani” - árulta el Dr. Fiáth Attila, a Magyar Bor Ünnepe szakmai mentora.

Az idén immár 22. alkalommal megrendezett Egri Bikavér Ünnep ad otthont a Magyar Bor Ünnepe első fordulójának. 2018. július 5-én, csütörtökön Egerben az egri és szekszárdi borászok egy izgalmas ORIGO borkostolón kiválasztják az ország három “legbikavérebb” Bikavérét. A program részeként, este 20:00 órától a Hotel Eger & Parkban a borászok által legjobbnak ítélt 10 Bikavért a borkedvelő közönség is végigkóstolhatja egy ORIGO LIGHT vakkóstoláson.

Az idei eseménysorozattal hat helyszínen találkozhat a közönség, a Magyar Bor Ünnepe jelen lesz az ország nagyobb borfesztiváljain Egerben, Balatonfüreden, Budapesten, Baján, Szekszárdon és a Tokaj régióban, Tállyán.

kövess minket

partnereink

Elfogadom

A weboldal cookie-kat használ, ezek segítségével biztosítjuk, mérjük és elemezzük az oldal használatát (szükséges cookie-k), valamint az Ön számára releváns reklámokat és információkat megjelenítjük (remarketing cookie-k). További információ az adatvédelmi tájékoztatóban. Részletes cookie beállítások