„Ezt a rendezvénysorozatot ünnepnek szánjuk, szeretnénk, ha egy-egy borvidéken együtt leülnénk, hogy a fajták jellemzői szerint értékeljük a borokat. Hiszem, hogy a fajtaborok népszerűsítése összehozza a különböző régiókat, itt most az egri és szekszárdi borászokat” – nyitotta meg Fiáth Attila, nemzetközi borszakértő, a Magyar Bor Ünnepe szakmai mentora az eseményt.
A Bikavér legendája már az egri várvédők történeteiben is felbukkan, de tudatosan Grőber Jenő borász készített először Bikavért a 20. század elején. Később azonban a nemes házasítás áldozatul esett az erőltetett bortermelésnek, így a bikavér híg, magas cukortartalmú, alacsony minőségű borrá silányodott. Az egri és szekszárdi borászok azonban nem engedték veszni a Bikavér hírnevét, sok és gondos munkával, odaadással fordultak a magyar eredetű cuvée-hez, amely mára egyik legkiválóbb borunkká vált.
„Az egri borvidéken sok kékszőlőfajta van és az altalaj is nagyon változatos. Sok karaktert hoz föl, ezért egységes, homogén borokat nem tudunk felmutatni úgy gondolom. Viszont a házasítás alkalmas arra, hogy a sok terroirról egy bizonyos stílusú bort tudjunk előállítani, így a Bikavért fajtaként kezeljünk” – magyarázta Petrény Attila Petrény Winery tulajdonosa, hogy miért is tartjuk a bikavért cuvée létére fajtabornak.
A vakon kóstolás különösen izgalmas élmény a borászok és a közönség számára is, az Origo rendszer pedig rávilágít a Bikavér megkülönböztető stílusjegyeire. Elegancia, stílus és testesség jellemzi a borokat. „Azt mondják a Bikavérről, hogy férfias bor, nekem ez soha nem jut eszembe. A Bikavér egy elegáns bor. Azokat a házasításokat kedvelem, amelybe pinot noir és kadarka is van, ezáltal egy könnyedebb, gyümölcsös, izgalmas borélményben van része a fogyasztónak.” – árulta el Tóth Katalin az egri Tóth Pince ügyvezető igazgatója.
A rendezvényen a résztvevők kihangsúlyozták, hogy szép sortimentet kóstolhattak végig, és örömmel látták, hogy a két borvidék közeledik egymáshoz. Kezd kialakulni a Bikavér semmivel össze nem keverhető markáns képe, „a lendület, a vibrálás, az elegancia érezhető a borokban, az új fahordó használat is nagyon szépen a helyére került.” – tette hozzá Takler András a Takler Borbirtok egyik tulajdonosa.
„Ha komolyan gondoljuk a Bikavér ügyét, akkor annak időt kell adni. Nem jó ha valami elsőre, könnyen szerethetővé válik, az rövid pályát, rövid síkot, talmi értéket, divatos irányt jelent, de divat változik. A Bikavérnek időt álló stílusnak kell lenni” – vallja Heimann Zoltán, a Heimann családi Birtok alapítója.
Nyertesek:
Első 10:
- Eszterházy Pincészet - Eger - 2016
- Villa Wanda Bormanufaktúra - Kerenszky Selection (bor neve) - Eger - 2015
- Schieber Pincészet- Szekszárd - 2015
- Sebestyén Pince - Szekszárd - 2016
- Szent Gaál Pincészet - Szekszárd - 2016
- Vida Családi Borbirtok- Szekszárd - 2013
- Bodri Pincészet- Faluhely (bor neve) Szekszárd - 2015
- Takler Borbirtok- Szekszárd - 2016
- Eszterbauer Pincészet- Szekszárd - 2016
- Petrény Winery- Eger – 2014
TOP 3:
- Petrény Winery- Eger - 2014
- Takler Borbirtok- Szekszárd - 2016
- Eszterbauer Pincészet- Szekszárd - 2016
A közönség kóstoló játékos szavazásán a szakmai eseményen kiválasztott legjobb tíz bort kóstolhatta végig a közönség. A játékos vakkóstoláson szavazásra is volt lehetőség, és ezzel a Magyar Bor Ünnepe első közönség kedvence a Bodri Pincészet – Faluhely 2015-ös bora lett.